A roma szabadegyetem

A Nyári Roma Szabadegyetem 2009. július 6. és 12. között került megrendezésre a Fertő-tó partján. A szabadegyetemen roma származású egyetemisták, főiskolások és fiatal diplomások vettek részt; a főszervező Járóka Lívia EP képviselő, a fő támogató az Európai Néppárt frakciója volt.

A szervezők és a résztvevők szándéka szerint a nyári szabadegyetem egy folyamat kezdete volt; mely folyamatnak elsődleges célja a kapcsolatépítés.

Célunk, hogy az egyetemista és diplomás roma fiatalok közül minél többen személyesen is megismerjék egymást, ismerhessék meg egymás szakterületét, szakmai munkásságát illetve egymás közösségi és közéleti tevékenységét.

Ennek érdekében a jövőben is különböző szakmai találkozókat és társadalmi fórumokat szervezünk. További működésünket nem merev szervezeti keretek között, hanem kötetlen szerveződésként képzeljük el, melyhez várjuk minden érdeklődő csatlakozását!

E blog célja, hogy a Roma Szabadegyetem aktuális rendezvényeiről folyamatosan beszámoljon, illetve lehetőséget biztosítson a roma fiatalok illetve szervezeteik bemutatkozására, bemutatására. A Roma Szabadegyetem szerveződéséhez szintén e blog elérhetőségén keresztül lehet csatlakozni.

2009. szeptember 4., péntek

Monica Rossi

Monica Rossi újságiró, a Római Egyetem kutatója, a délszláv háború roma menekülteinek érdekvédelmi aktivistája, meghívott előadója volt a Nyári Szabadegyetemnek. Diavetítéssel egybekötött előadásában az Olaszországban élő, délszláv háborús roma menekültek helyzetéről számolt be. Itt egy brüsszeli felszólalásának összefoglalója olvasható, amelyben ugyanerről a témáról beszélt.

"Az elmúlt tizennyolc év terepmunkájának tapasztalata szerint a romák helyzete súlyosbodott. Az elemzések egy sor, az uniós intézmények hanyagságából fakadó hibára mutatnak rá.

Az elsődleges probléma, hogy a romák nem rendelkeznek hivatalos papírokkal, melynek következtében a jogrendszer nem védi, és nem ismeri el őket. Sokukat illegálisként tartják számon a tartózkodási engedélyt szabályozó törvények következtében, amelyek nem veszik figyelembe a romák helyzetét.

A romák a lakhatáshoz sem férnek hozzá. Sokszor azt mondják nekik, hogy várjanak egy nagyobb méretű lakásra és így lakókörülményeik évekre, évtizedekre konzerválódnak.

A kirekesztés egy másik tényezője a jövedelem, amely nagyrészt a feketemunkából folyik be és nem elégséges ahhoz, hogy a munkásosztály szintjére emelkedjenek.

A romák az oktatásban is kirekesztéssel szembesülnek, többségük sosem jut el az egyetemi szintre. A romáknak intelligens emberekre van szükségük, hogy vezessék és lelkesítsék őket.

Az olasz kormánynak nyílt gondolkodású politikát kell folytatnia, hogy a romákat integrálhassa a többségi társadalomba."

Az alábbi képek olaszországi roma menekülttáborokban készültek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzéseket előzetesen moderáljuk, így csak később lesznek olvashatóak.