A roma szabadegyetem

A Nyári Roma Szabadegyetem 2009. július 6. és 12. között került megrendezésre a Fertő-tó partján. A szabadegyetemen roma származású egyetemisták, főiskolások és fiatal diplomások vettek részt; a főszervező Járóka Lívia EP képviselő, a fő támogató az Európai Néppárt frakciója volt.

A szervezők és a résztvevők szándéka szerint a nyári szabadegyetem egy folyamat kezdete volt; mely folyamatnak elsődleges célja a kapcsolatépítés.

Célunk, hogy az egyetemista és diplomás roma fiatalok közül minél többen személyesen is megismerjék egymást, ismerhessék meg egymás szakterületét, szakmai munkásságát illetve egymás közösségi és közéleti tevékenységét.

Ennek érdekében a jövőben is különböző szakmai találkozókat és társadalmi fórumokat szervezünk. További működésünket nem merev szervezeti keretek között, hanem kötetlen szerveződésként képzeljük el, melyhez várjuk minden érdeklődő csatlakozását!

E blog célja, hogy a Roma Szabadegyetem aktuális rendezvényeiről folyamatosan beszámoljon, illetve lehetőséget biztosítson a roma fiatalok illetve szervezeteik bemutatkozására, bemutatására. A Roma Szabadegyetem szerveződéséhez szintén e blog elérhetőségén keresztül lehet csatlakozni.

2009. június 12., péntek

Tudósítás a Szabadegyetemről

Roma Szabadegyetem a Fertő-parton Járóka Líviával

Ezen a héten tartják a fertőrákosi Fertő-tavi vízitelepen a Járóka Lívia európai parlamenti képviselő által kezdeményezett Roma Szabadegyetemet. Az egyhetes program során különböző szakterületeket képviselő fiatal diplomások vitatják meg a hazai romacsoportok helyzetét és az őket érintő szakpolitikai kérdéseket a képzés végén várhatóan konkrét határozati javaslatokat is megfogalmaznak majd.

Az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportja által támogatott program keretében a Roma Szakkollégium, a Romaversitas Alapítvány és a Gandhi Gimnázium hallgatói, illetve friss diplomás, a közösségi munkában jártas szakemberek vitatják meg a magyarországi és európai romák helyzetét és a kapcsolódó szakpolitikák kívánatos irányait.

Az előadások elméleti és nagyon gyakorlati kérdéseket is érintenek, többek között, a romapolitikával kapcsolatos emberi jogi, antidiszkriminációs és gazdasági szempontok kérdéskörét, a romák lakhatási és egészségügyi helyzetét, valamint a nők jogainak érvényesülését. A romák munkaerőpiaci helyzete, a foglalkoztatáspolitika irányai is a megvitatott kérdések között szerepelt, továbbá az oktatási helyzet és az oktatáspolitikai irányai, konkrétan a kora gyermekkor, az általános iskola, a szakképzés, a felnőttoktatás, önkéntesség kérdéskörei, amelyek között a deszegregáció és az integrált állami oktatás dilemmái is szerepelnek. A közép- és felsőfokú oktatás és a roma értelmiség szerepe szintén szóba kerül majd a munkacsoportokban és a plenáris ülések alatt egyaránt.
Délelőttönként az egyes szakterületek elismert szakértői, valamint országgyűlési képviselők és önkormányzati vezetők tartanak előadásokat a hallgatóknak, majd a javaslatok megvitatása és kidolgozása tematikus munkacsoportokban zajlik a délután folyamán, amelyet esténként közös vita követ. A program céljai között szerepel egy konkrét szakmai javaslatokat felvonultató ajánláscsomag kidolgozása is.

A szabadegyetem meghívott előadói között volt Farkas Flórián, országgyűlési képviselő, Kamarás István történész-politológus, Balog Zoltán, az emberi Jogi Bizottság elnöke, továbbá a zárónapon Monica Rossi, a Római Egyetem kutatója is előadást tart a több mint 30 résztvevőnek.

B. Tóth Éva

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzéseket előzetesen moderáljuk, így csak később lesznek olvashatóak.